Szülinapi wellness hétvége és az ajándék póló

Egyre többet gondolkozom azon, hogy milyen apró jelei vannak annak, hogy öregszünk. Például, az olyan bevásárlóközpontokat igazán sokra tartom, ahol sokáig van nyitva a posta. Ráadásul már posta kártyám is van, mert csekk befizetés után tudok rá pontokat gyűjteni. Nagyon fel tud dobni, ha a kedvenc fertőtlenítő-tisztítószerem akciós, és a kuponnapokon is ez az első, amit megnézek. De ilyen jel volt az is, amikor az egyik barátnőm születésnapját ünnepeltük tavaly. Régebben elmentünk volna egy szórakozóhelyre, vagy koncertre, de már nem. Ehelyett egy jó kis wellness hétvégét iktattunk be. Persze szerintem ez egy szuper program minden korosztálynak, nem arról van szó, csak például a buli eszünkbe sem jutott.

Egy nagyon jó hotelt sikerült találnunk a Bükkben, sőt, kuponos akció keretében sikerült is helyet foglalnunk. Egy lakosztályt béreltünk, hogy ne kelljen minden reggel egymásra várnunk a folyosón.

A foglalás után én máris elkezdtem gondolkozni az ajándékon. Tudom, hogy Edina nagyon szereti az egyedi ajándékokat, így mindenképpen ebben gondolkoztam. Így találtam rá a https://lolmarkt.hu weboldalára; pólónyomtatással foglalkoznak, és több üzlettel is rendelkeznek országszerte. Témák szerint vannak felosztva a honlapon a minták, így könnyű volt kikeresnem, amit szerettem volna. Edina műkörmösként dolgozik, és nagyon szereti a munkáját, így mindenképpen valami ezzel kapcsolatosat kerestem. Találtam is egy ilyen pólót, „az ügyes műkörmös nem olcsó, az olcsó műkörmös nem ügyes” felirattal. Gyakran meséli, hogy sokan mennek hozzá mindenféle problémákkal, amiket ügyetlen körmösök okoztak, úgyhogy ezt tökéletesnek találtam.

A https://lolmarkt.hu oldalán találtam még pulóvereket is. Azt gondoltam, hogy ennek a mintáját nem a már meglévő kínálatból választom ki, hanem az ő segítségüket fogom kérni annak megtervezésében. Emiatt bementem a Budaörsön található üzletükbe, mivel a saját minták esetében személyesen kell intézni a dolgot. Egy elég érdekes elképzelésem volt, amit nagyon nehéz körülírni és elképzelni is, ezért kicsit félve mentem oda, hogy vajon mi fog kisülni a dologból. De utólag belátom, hogy nem volt okom az aggodalomra, mert az üzletben szerencsére el tudták képzelni, azt, amit még én is csak nehezen láttam a lelki szemeim előtt, így tudtak segíteni a megtervezésében. Nekik hála, a pulcsi mintája tökéletes lett.

Ami miatt volt még bennem egy kis izgalom az a méret volt. Bár azt gondoltam, hogy eltaláltam és jó lesz, ilyenkor azért az ember mindig izgul kicsit. De ebben is segítettek, mert mutattak egy mérettáblázatot, és még mielőtt véglegesítettem volna a pulóver méretét, lemértem a sajátomat, és ahhoz viszonyítva tudtam kiválasztani a megfelelőt.

Az ajándékot a wellness hétvégén adtam át, és olyan nagy sikert aratott, mint amilyenre számítottam.