Magyarországon nagy hagyománya van a vendéglátásnak. Ez azonban egyre inkább kiveszőben van, ahogy olcsóbb alternatívákat találnak a különböző ingatlanos cégek, amik jobban megérik nekik. Pedig semmi nem tudja pótolni azt az érzést, mint mikor a családommal kivettünk egy házat falun a hétvégére és az ottani tulaj barátian segített nekünk és leste minden kérésünket.
Az utóbbi módszer persze sokkal több időt és figyelmet igényel. Viszont hosszútávon ezzel lehet igazán megnyerni a vendégeket, akikből nagyon könnyen visszatérők lehetnek. Mi sem véletlenül mentünk ugyanarra a helyre minden ősszel és nyáron. Az utóbbi pár évben viszont a szállásaim kapcsán szinte semmi emlékem nem maradt meg. Csupán csak az, hogy milyen problémák voltak vele, vagy, hogy a barátainkkal éppen mit csináltunk az aktuális helyen.
Szerencsére azonban ilyen panaszaim nem voltak a Pannon Fuvar 2000 kapcsán. Mivel náluk a földmunka balaton környékén páratlan minőségű. De miért is kellett nekem egy ilyen szolgáltatás? Mivel úgy döntöttem, hogy nem akarok többé a városban, a panelben lakni és építeni akartam egy saját kertesházat. Ezt azonban könnyebb mondani, mint megvalósítani. Különösen sok gondom akadt azzal, hogy nem találtam jó, megbízható szakembereket. Ezért kezdtem el a neten keresgélni földmunka balaton témában és nemsokára megtaláltam a Pannon Fuvar 2000 nevű oldalt.
Rögtön éreztem, hogy ez más hely, mint amiket megszokhattam. Itt ugyanis nem voltak azok a szokásos csapdák, minthogy nem tudjuk, hogy mennyibe kerül majd a szolgáltatást, vagy miként működik. A Pannon Fuvar 2000 kezdőlapján megnézhetjük, hogy milyen munkákat vállalnak. És szerencsére az építkezés szinte összes lépésében tudnak nekünk segíteni. Ez hihetetlen jó, mivel így ha egyszer beválnak, akkor végre nem kell más szakembereket keresni.
Tehát, a földmunka mellett igényelhetünk tőlük épületbontást, törmelék elhordást, betondaralást és még sok egyebet. Ezeket mind nagyon modern megoldásokkal intézik el. A betondarálásról én például korábban még nem is hallottam. Pedig egy nagyszerű módja lehet annak, hogy újra fel tudjuk használni az építkezés során keletkezett törmeléket.
De térjünk rá a földmunka balaton témára. Ahhoz, hogy bővebben megismerjem azt, hogy miként fog zajlani ez a folyamat, csak rá kellett kattintanom a felső menüben a hozzá tartozó feliratra. Ezen keresztül ugyanis elérhető volt egy bővebb tájékoztató, ami megmutatta nekem, hogy miként kell elképzelni.
A Pannon Fuvar 2000 pedig itt is bizonyította, hogy ők tényleg egy felelősségteljes és profi cég. Náluk ugyanis fontos a hatékonyság és a sebesség. Ez azonban nem fog a precizitás rovására menni. Hiszen mind láttunk már olyan gyors munkát, amit pár évvel később már ki is kellett javítani. Ők azonban nagy hangsúlyt fektetnek a munkájuk minőségére, ez pedig már abból is látszik, hogy milyen gépeket használnak. Ezeket is egyébként meg tudjuk tekinteni az oldalukon, mivel rengeteg kép érhető el a korábbi munkáikról.
Nekem őszintén nem is kellett több ahhoz, hogy meggyőzzenek arról, hogy náluk lesz a legjobb a földmunka balaton környékén. Felkerestem őket a telefonszámukon, majd megbeszéltünk egy időpontot a helyszíni felmérésre. Ez egyébként ingyenes volt és ha nem tetszett volna az ajánlat, akkor bátran vissza tudtam volna mondani. Erre azonban természetesen nem volt szükség, mivel nagyon kedvezők voltak az áraik. Az építkezési munkálatok könnyedén lezajlottak és örülök, hogy a jövőben is felkereshetek egy olyan céget, mint a Pannon Fuvar 2000.
