Az utóbbi időben a munkahelyemből kifolyólag nagyon sokat kellett külföldre utaznom, ezért nem szívesen vettem részt más európai utazásokon. Barátnőim furcsállták is, hogy miért nem tartok velük Rómába, Prágába, Párizsba, Koppenhágába, mely invitálásokra unottan mindig csak annyit feleltem, ott már jártam. Ennek ellenére ők együtt mindig izgatottan elutaztak, ebből kifolyólag viszont én rengeteg közös élményről lemaradtam. Egyszer az egyik barátnőm a heti rendszeres teázós találkozónkon azt javasolta, hogy utazzunk el belföldre, ha ahhoz lenne kedvem. Nagyon felcsillant a szemem, hiszen míg a környező országok sok városait láttam, itthon egy-két megyén kívül alig jártam. Gyorsan megszavaztuk, hogy egy wellness szállodába szeretnénk menni, ahol lehetőleg van kirándulólehetőség, hiszen a testnek és a léleknek a legjobb feltöltődés a természetben való kényeztetés. Hét napra foglaltunk le egy szállodát és szolgáltatásait a Bükkben, januárban. A foglalás és az utazás közti idő elképesztően lassan telt, de végül elérkezett a nap, mikor bőröndjeinkkel együtt autóba ültünk.
Érkezésünkkor nagyon kedves fogadtatással vártak minket, a szoba elfoglalása után pedig első dolgunk volt a wellness részleg felé venni az irányt, ahol a forróvizes medence mellett gőz, finn és infraszauna állt rendelkezésre. Terveink között szerepelt még ezek mellett a masszázs, helyi ételek megkóstolása és a környék bejárása. Az első napokat főleg bent, a wellness-szoba-étterem háromszögben töltöttük, és nagyon nehezen vettük rá magunkat arra, hogy a szálloda udvarnál tovább kimerészkedjünk. A hét második felében viszont már elkezdtük felfedezni a környéket, ahol igazán feltöltő túrákat tettünk gyalog. Mígnem az egyik sétánk után visszafelé jövet, észrevettem pár motort a szálloda nyitott ajtajú garázsában. Kicsik voltak, piros színűek és eszembe jutott róluk egy régi emlék. Gyerekkoromban nagyapám a testvéremmel együtt nagyon sokszor vitt minket kirándulni a motorjával. Elfogott egy szívmelengető érzés, hogy nekem mindenképp ki kell próbálnom a szálloda motorjait, de attól tartottam, hogy azok csak utasszállítás miatt voltak odadöntve a falhoz.
Ebéd után megkérdeztem a recepcióst, hogy milyen okból vannak a szállodának motorjai. Felcsillant a szemem, mikor azt válaszolta, hogy jogosítvány ellenében, túravezetővel, személyek vag kiscsoportok használhatják. Szerencsére mindenki pénztárcájában ott volt a jogosítványa, és rajtam kívül is mindannyian lelkesek voltak az ötletért, hogy másnap egy egész napos motoros túrát szervezzünk a környéken. Estére viszont egyik barátnőm, Ági kicsit megijedt a motortól, régen vezetett már. De megbeszéltük a recepciós hölggyel, hogy holnap indulás előtt Ági kipróbálhat pár kör erejéig egy motort az udvaron. A motorok 50 köbcentisek voltak, és könnyen kezelhetőek. Ági 5 perc körbe-körbe gurulás után, határozottan kijelentette, hogy készen áll a túrára. Körülbelül 30 kilométert mentünk aznap, az erdőkben, gyönyörű tájakat érintve. Közben megálltunk ebédelni, a túravezetőnk nagyon kedves volt. Sokat mesélt a gyerekeiről és a motorokról. Elmesélte, hány motor áll a garázsukba és azt is, hogyan fertőződött meg egyik fia a motorszeretettel. Már kiskora óta észrevehető volt a vonzalma irántuk, hiszen sose autókkal játszott, hanem mindig motorokkal. Nagyon hamar eljött az a nap, mikor azért könyörgött, hogy motorozhasson. Tizenhárom és fél éves volt, mikor jelentkezett kresz vizsgára AM kategóriájú jogosítványhoz, amivel a kismotorokat lehet vezetni. Majd szülői beleegyezéssel a tizennegyedik életévét betöltve ment a forgalmi vizsgára. Az idegenvezető nagyon büszkén mesélte, hogy fiának, elsőre sikerült az összes vizsgája. De a fia nem állt meg ennyinél, a 125 köbcentis motorra, a tizenhatodik életévének betöltése után egyből jogosítványt szerzett. Kérdeztem, hogy nem túl drága hobbi ez? A túravezető csak mosolygott és azt mondta, neki fia öröme minden pénzt megér. Fia tizennyolcadik születésnapjára ajándékként a nagy motoros vizsgák költségeinek kifizetését kapta, és egyelőre itt meg kellett állnia, hiszen a korlátlan motorjogosítvány huszonnégy év alatt nem megszerezhető. Szeretne majd elindítani egy üzletet, ami utasszállításra specializálódik, viszont két évet kell várni minden olyan személynek, aki megszerezte a motoros jogosítványt ahhoz, hogy utasokat szállítson, és az összes barátja az elmúlt egy évben tette le a jogosítványt. Ezen kívül a túravezető mesélt még nekünk a másik fiáról is, aki szintén szereti a motorokat, de nem ilyen vonzalommal, mint a fiatalabbik fia. Elmesélte azt is, mióta dolgozik a szállodában, és hogy milyen kedves emberekkel ismerkedett meg, akik azóta a túrái miatt visszajárnak. Mi is nagyon jól éreztük magunkat egyébként aznap, sőt talán azt merem mondani, hogy a szállodában töltött egy hét alatt a motoros túrás nap volt a legjobb. Miután visszaértünk a túráról még volt egy esténk a szállodában, amit helyi borok kóstolásával töltöttünk, és megkértük a túravezetőt, hogy csatlakozzon hozzánk. Nem meglepő módon a borokról is rengeteg története volt.
Hazaérkezésünk után elképesztően feltöltődve konstatáltuk, mennyire jól éreztük magunkat. Meglepő módon, miután beszámoltam a pihenésről szóló történeteimről, a fiam nagy lelkesedést nyilvánított a motorozás iránt. Ő akkor volt 13 éves, és azt kérte, ha édesapjával megengedjük, hadd kezdje el ő is a motorjogosítványt. Mivel az AM kategóriájú motorokhoz tartozó jogosítvánnyal csak 50 köbcentis motort lehet vezetni, ami maximum 45 km/h sebességgel megy, nem gondolkoztunk sokáig azon, hogy megengedjük fiúnknak a motoros jogosítvány megszerzését. Így vártunk a 14. születésnapjáig, mikor hivatalosan is jelentkezhetett a forgalmi vizsgára, amit elsőre megszerzett. A friss jogosítványhoz kuponokkal motorosfelszereléshez is jó áron jutottunk, sőt a szállodában túravezetőként dolgozó urat kerestem meg azzal, hogy eladó-e az egyik motor a szállodából. Igent mondott, így a fiamnak hamar motorja is lett.
A szállodás eset óta én is annyira megszerettem a motorozást, hogy utána nem sokkal férjem megajándékozott egy motorral, én pedig letettem a nagymotorokra szóló jogosítványt. Nem meglepő, hogy hamar a férjem is így tett. Azóta kialakult egy társaság, akikkel minden évben kétszer motorostúrázunk. Két év után már a fiam is utazhatott velem, de alig várja, hogy betöltse a 18. életévét ahhoz, hogy eggyel nagyobb motort vezethessen és ne csak az én utasom legyen a túrákon. Bejártuk belföldet, de már külföldre is elmerészkedtünk, és bevallom, motorral sokkal izgalmasabb bejárni új helyeket, mint autóval vagy akár repülővel. A kedvencem, mikor hegyek között motorozunk az autópályán, vagy kilátókra megyünk fel motorral, de azt is szeretem, ha tengerpartot látogatunk. Régen nem gondoltam volna, hogy egyszer motorra merészkedek, sőt azt sem, hogy az lesz a kedvenc járművem. Azóta is mosolyt csal az arcomra az emlék, mikor a Bükkben a szállodában ültünk a lányokkal együtt motorra. Akkor még nem hitte, hogy ezt követően szinte a mindennapjaim részese lesz a motor. Örülök, hogy így alakult és ezzel a tevékenységgel bővült a hobbijaim listája.